Sci-fi könyvek, filmek, novellák
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Főmenü
     
Könyvek
     
Filmek
     
Linkek

Fantázia Birodalma FRPG

KataraFanSite

Be3n Thinking

     
Saját művek
Saját művek : Halálvers

Halálvers

ValentineWiggin  2020.04.08. 09:32

Mit jelent a művészet és a tudás? Mi a célja, és mire vagyunk képesek azért, hogy megőrizzük az identitásunkat művészként? Egy fiatal szamuráj a japán izoláció háromszáz éve alatt, feszült békeidőben a festészetben keresi a megoldást a kapcsolatot két eltérő kultúra között - és szembesül a kérdéssel, hogy emberként talán az életét kell adnia, hogy művészként túlélhessen.

Íródott Watanabe Kazan élettörténete alapján.


A kéz mozdul. Az ecset siklik a papíron, sebesen, könnyedén, mintha soha nem fogyna el az útját nedvesítő fekete festék. Nem tudja, nem tudhatja, hogy csupán néhány írásjel alatt kiszárad majd, és többé nem hagy nyomot. Beszennyezi már a festék, szétválnak a szálai… olyan lesz, mintha halott lenne.

A férfi félrebillenti a fejét, felemeli az ecsetet, és nézi… nézi az utolsó, ügyetlen vonásokat a papíron is, és egy pillanatra megremeg, mielőtt újra életet lehel a kis eszközbe, újra esélyt ad neki, hogy írjon. Csupán egy gondolatot, az utolsót, a legfontosabbat kéne megragadni. Betekintést adni valakinek abba a magányos, értékes pillanatba, ami a vég… de ahogy vadul vágtáznak a pillanatok a táj szépsége hirtelen elemi, mély erővel tör rá. Látja a hibákat, de még azok mögött is felfedezi azt az egy elemet, amit megváltoztatva szinte tökéletes lehetne. Melyik a fontosabb? Az út, ami idehozta, a hit, a gondolat, ami szárnyalt, vagy pusztán az ég színe, amit az rövid szó, hogy „kék” már nem ír le igazán? Megragadni a szépséget nincsenek szavai, de tudja, ha nem írja le, súlytalanná válik minden sor.

Ha csak egy kicsit volna csúnyább, nem lenne nehéz, akkor elmenni sem lenne nehéz. De így folyton az jut eszébe: Az a következő világ, az lesz még ilyen szép? Lesznek ott színek, lesznek ott árnyékok? Ha fehér ruhában megyek, adnak még rám zöldet? Nem fél. Egyszerűen csak fáj a búcsúzás.

A térdelésben elgémberedik a lába… amikor elhelyezkedett a párnán, és írni kezdett, kényelmetlennek érezte, mindig az volt… majd lassan, az idő múlásával a kényelmetlenségből fájdalom lett, hogy aztán tompa bizsergéssel érzéketlenségbe olvadjon. Megjegyezi a kényelmetlenséget, és megjegyezi a bizsergést. A fájdalomra nem figyelt, és nem is bánta a távozását. Fájdalom még lesz. Arra majd akkor kell figyelni, akkor kell érezni, hogy van, hogy még néhány pillanatig élsz. De ezek a nehezen leírható, tompa átmenetek már nem lesznek többé, nem érzi majd úgy, mintha a lábfejében ezer hangya szaladgálna a bőre alatt, nem érzi a kellemetlen feszülést a bokáján, hát meg kellett őket jegyezni.

A nap feljebb kúszik az égre, néhány sugár átszűrődik a virágzó faágakon, és az aranyló fény ráhullik a lapra. Nem húzhatja tovább az időt. Írni kell.

Lebegő hegyek,
Hol vagytok? Elszálltok?
Más hegy völgyig ér.

Nagaszaki kikötője lenyűgöző látványosság volt. Soha nem nézték jó szemmel, ha valaki túl sok időt töltött ott, rosszalló pillantások kísérték a kíváncsi férfiakat és nőket, akik megtekintették a hollandok portékáját. Ennek ellenére sokakat vonzott, és ha egyszer már látta, visszahívott a színes kavalkád. A különös rajzolású festményeken éles kontúrok híján egymásba folytak-olvadtak az árnyékok, a vásznakon megült a festék… rejtélyes pillantású, furcsa ruhákat viselő alakok mozdulataik közben megdermedve követték az érdeklődőt tekintetükkel. Drága hajózási műszerek lencséin és bronzán csillant meg a délelőtti nap fénye, tekercseken és gömbökön festették meg az egész világot. Egyelőre még ritkának számítottak a holland könyvek, de volt, aki annak ellenére is belelapozott néhányba, hogy pontosan tudta, nem ért majd belőle egy szót sem.

A férfit még fiatalkorában ejtette rabul ez a lázálomszerű forgatag. Nem volt már gyermek, de nem volt még felnőtt sem, az álmai még az égig nyúltak, de már a földről akarta felépíteni őket. Az apjához hasonlóan két kardot viselt az oldalán, a háta pedig mindig rémisztően egyenes, mintha minden pillanatban bizonyítani próbálná, neki nincs szégyene. Nem illett a kikötőbe, a kereskedők szóban vívott piszkos csatái közé, de mégis meg akarta nézni. Hallani akarta az ismeretlen dallamú nyelvet, látni az övétől eltérő arcokat, megérinteni a tárgyakat, amiknek a használatát nem ismerhette. Kíváncsi volt, és ugyan, ki hibáztathatta volna érte? A kíváncsiság ősibb a büszkeségnél, így sosem tudta igazán megérteni apja elutasító, már-már megvető pillantásait, ha Nyugat került szóba.

A kimonóba öltözött alakok között ott masíroztak az elöl gombolós holland uniformist viselő tengerészek, a lábuk nyomán felverődött a por. Az egyikük, egy rövidre nyírt, szőke hajú fiatal férfi éppen élénk eszmecserét folytatott egy idősebbel, a fiúnak ki kellett őket kerülnie, ahogy megtorpantak az út közepén. Néhányan nagyobb ládákat rakodtak le a hajókról, az egyik tengerész feltűrte az ingujját, és látszott, ahogy az erőlködéstől napbarnított bőre alatt kidagadnak az izmok. Valóban olyan volt az egész, mint egy lázálom, a színek sodrása, amelyből kiragadhatsz megdermedő pillanatokat.

Ilyesmi volt az is, amikor a képet látta meg. Egy idősebb árus bódéjánál vette észre a vásznon terpeszkedő tengert, a kikötőből kiúszó határbocosokat. Ha festményekre nézett, gyakran érezte úgy, mintha minden forma lebegne rajta. Levegőbe oldódnának a hegyek lábai, a semmi hullámaira feküdnének fel a hajók, de itt nem így volt. Itt volt a tenger, ott volt az ég teljességében, és mégsem látta túlzsúfoltnak a képet. Megérintette a vásznat, az ujjai végigfutottak a megszilárdult olajfesték apró egyenetlenségein.

- Megtetszett? – a férfi, aki felé fordult, japán volt, mégis, hangsúlya, nyugatias öltözködése azt sejtette, jól ismeri a kikötőt.

- Igazán gyönyörű. – érkezett a csendes válasz, miközben az ujjai továbbra sem hagyták el a festett hullámokat.

- Különös. Legtöbben kicsit túl erőszakosnak tartják a színeit. Én magam is a finomabb munkákat kedvelem. Van varázsa ezeknek a képeknek, de nem illik ezek közé az emberek közé.

A fiú annak ellenére nem szólt semmit, hogy neki ez a kép ebbe az ellentéteket összeolvasztó kavalkádba nagyon is beleillett. Inkább végigfuttatta a tekintetét a bódé pultján, hagyva, hogy a tekintete a legtöbb eszköz felett egyszerűen átsuhanjon, ne kapaszkodjon beléjük. Aztán megakadt a szeme egy vastag köteten.

- Az mi?

- Anatómia, azt mondták. – elhúzta a száját. – Nem sokat értek belőle. A kikötőben tanultam meg hollandul, már jól fordítom az egyszerű párbeszédeket, de ezek a könyvek túl nehezek nekem.

A fiú megforgatta a kezében a könyvet, kinyitotta, az ujjai végigszaladtak a lapok élei mentén, vigyázva, nehogy felsértse a bőrét. Az arányos, aprólékos rajzok még úgy is érdekesek voltak, hogy a szöveg értelmetlen mintázatnak tűnt a szemében. Mikor végül újra összecsukta, és visszatette egy drága iránytű mellé a nehéz kötetet, a tolmács ismét megszólalt.

-A magafajták nem járnak ide.

-Büszkeségből? – kérdezte a fiú, és azonnal a tudatába tolakodott az apja rosszalló pillantása, miközben felhajtotta a szakét a csészéjéből.

- Talán abból is. Tudják, hogy a tisztesség itt milyen ritka madár. A mi kereskedőink is megérik a pénzüket, de ebben a kikötőben, aki becsapható, azt be is csapják. Ezt egy szamuráj érzékeny gyomra már nem tudja megemészteni. – hallani lehetett az enyhe, gúnyos élt a hangjában.

Aznap akár ki is szerethetett volna a kikötőből, ami olyan megmagyarázhatatlanul vonta bűvkörébe. Megérezhette volna a hazugságokat, az apró kereskedői trükköket. A füle meghallhatott volna mindent, amit a tolmács próbált a gondolatai közé csempészni, és a kíváncsisága elszállt volna, mint kismadár a fészekből. De moraj lett a beszélgetésekből, és a nehezen kivett néhány szó is számára érthetetlen nyelven hangzott el. Maradtak hát az elméjében elraktározott drága pillanatképek, amelyek olyan különleges, vad szépségűnek őrizték meg a dokkok tömegét, amilyet az ember máshol nem lát. A kikötő lázálmából valójában sosem ébredt fel.

Békeidőben
Is minden ember hordja
Gondolat-kardját

Furcsa cserélődése a szerepeknek, mikor cseresznyemintás rizspapír falak között megpihen a kard, és a csatatéren szirmot bontanak a bíborszín és napsárga virágok. A kard, amely a csata eszköze, egyenrangú lesz a művész ecsetével, aki ért hozzá, ritkán emeli vérontásra. Egyenlőségük azonban nem csak a fegyver szerepének átalakulásából fakad, de abból is, hogy ami a művészetet szolgálja, hatalmassá lesz… csatazaj nélkül mindenki jobban figyel rá.

A férfi is megtapasztalta, milyen furcsán hasonló a katana súlya, ahogy az ujjai a markolatra fonódnak, ahhoz, amikor felemeli az ecsetet. Egészen olyan a különös hullámzás váltakozása feszes, fegyelmezett mozdulatokkal egy formagyakorlatban, mint amikor az ember festéket kenve a papírra koncentrál, nehogy elcsöppenjen, és tönkre tegye a látványt. Talán ezért mondták, hogy a kard forgatása a háború, az ecseté a béke művészete, és ennek ellentéte is igaz volt… létezett a vas és az ecset háborúja is. Abban azonban nem hitt, hogy az így vívott csata kétesélyes volna, éppúgy, mint a vérrel járó, heves összecsapások. Nem… ott lennie kellett a két oldal győzelme mellett egy további lehetőségnek. Egy kép, egy szó híd lehetett gondolatok és érzések között.

Sokszor töprengett, hogy lefesti, vagy leírja a kikötőt, de végül sosem tette meg. Kevésnek érezte még magát, kevésnek a színeket, és kevésnek az árnyékokat, hogy igazán megmutathassa, mi volt ott. De az arcokat le tudta festeni másképp, meg tudta mutatni az apróbb, csak az egyénre jellemző egyenlőtlenségeket, amik a kontúrok között elvesztek. Belerejtette az szabálytalan, élő arcokat a színes virágok és ruhák közé… ha a kikötő lázálmát nem tudta megragadni, megteremtette a magáét. Figyelte az embereket, a barátokat, akik egy-egy látogatás alkalmával megfigyelték a tekercsekre festett képeket, a különös technikát, és magában számon tartotta, kinek a szemében mi csillant meg, ha rezzenéstelen arccal végigfutatta a tekintetét a munkán. Ki látta egyszerűen szokatlannak, nem értve a jelentést a vonások változása mögött, ki volt, aki a kép mögé tekintett, és megérzett egy-egy gondolatot… ki volt, aki ettől a gondolattól elborzadt, és ki volt, akit megragadott. És akik az utolsó kategóriába tartoztak, irányukban érezte a legmélyebb megbecsülést.

És a béke művészetein túl visszanyúlt abba a kavalkádba a tudás keresésén át is. Kezdetben azokat a könyveket olvasta, amelyeket a kikötő tolmácsai lefordítottak… sokat nem értett belőlük, új szavak formálódtak a kultúrák találkozásából, és ő beleveszett abba a másba… a különbségbe aközött, amit maga körül látott, és aközött, amit a könyvek és a kikötő emlékei jelentettek. Nem volt éles a határ, de létezett még, és a férfi legmélyebb vágya lett, hogy elmossa… mert mindkettő felemelővé tudott válni, a hűség és a becsület érzete akkor lehetett volna tiszta, akkor teljesedhetett volna ki, ha egy lesz a kereséssel és a kíváncsisággal. A hegy csúcsa csak akkor volt szép a felhők között, ha a lába megkapaszkodhatott a völgyben.

Aztán elkezdte ő is a nyelvet. A kikötőben vállalt felügyeletet, akadt is vele munka bőven, és a furcsálló tekintetek egy szamuráj fia felé lassanként feloldódtak a zajban. Először az alapvető szavakat tanulta meg, később viszont egyre folyékonyabbá vált a beszéde, és egyre értőbbé az olvasása. És minden sorral, a tétován kibetűzött mondatoktól kezdve a hosszú oldalakon át tartó szövegek részleteiig úgy érezte, kap egy apró részletet, egy pillantást abból az elmosódott határból, annak a hegynek a képéből… és egy pillantás sosem volt elég.

A kikötőben gyakran látták ezt az arcát… noha a biztonság fenntartása volt a felelőssége, de a bódéknál néha még ekkor is elnézelődött, mintha lenne esélye újra látni vagy a képet, vagy a könyvet, amit kamaszként, vagy valami azokkal egyenértékűen lenyűgözőt. Kutató tekintetét nem merték megszólni, itt nem. De másutt, túl a kikötőn, visszalépve az elzárt világba már szólt a beszéd: Helytelen. Nem való. Megváltoztat.

Miért lenne helytelen? – néha hagyta, hogy elmenjenek mellette a megjegyzések, nem kívánva megsérteni a beszélgetőpartner álláspontját, sem rontani a saját megítélését, de volt, hogy nem tudta megállni a kérdést.

- Azok az eszmék, azokban az írásokban nem ide valók.

- Ezekben nincsenek semmiféle eszmék. Csak tudást tartalmaznak, másképp gondolkodó emberek más tudását. Ha a becsületed rendíthetetlen, miért félsz a tudástól?

Nem gúnynak szánta, igazából. Ha az ember gúnyos megjegyzést tesz, azt nem gondolja komolyan, és azzal bántani akarja a másikat, a férfinek pedig nem voltak efféle szándékai. Ő nem félt, mert a háta még mindig egyenes volt, és élete során egyszer sem érezte, hogy meg kéne görbülnie.

Igazat szólt a
Szél, ember mégis mondta:
„Hazug vagy, hallgass!”

Azt az esszét, azt a rövid, de őszinte… saját magával szemben őszinte írást nem szándékozta megmutatni. Elrejtve tartotta, de sosem semmisítette meg, nem vetette a tűzbe. Igazán összeszedettnek sem vélte, csupán egy ember borongós délutánokon leírt rövid gondolatainak a határ elmosásáról, arról, hogy hogy van, milyennek látja most, és hogy lehetne… Nem mondta, hogy gyűlöli, nem mondta, hogy fáj, nem mondta, hogy csúnya, nem mondta, hogy pusztuljon, ami van. Sosem mondta volna, mert… akárhogy gondolkozott, kellettek színek és virágok az arcok köré, kellettek kardok és viharok a hajók közé, hogy teljes legyen a kép, de a határ nem kellett.

De a gondolatok nem szeretnek bezárva lenni, természetük szerint gyűlölik, ha elrejtik őket, reszketnek a könyvek lapjai közé csúsztatott papírdarabok, sikoltanak az el nem küldött levelek, és addig, addig teszik ezt, míg valaki értük nem nyúl, és ki nem kiáltja a világnak őket. És eleinte jó természetű emberek kapták kezük közé ezeket a gondolatokat, és vethették rá tekintetüket, olyanok, akik korábban az értelem csillogását mutatták a képekre pillantva. A férfi számára ez megnyugtató, életet adó öröm volt, és az ilyen öröm gyakran lázadó és felelőtlen.

Sosem tudta, ki volt az, aki elárulta azokat az elrejtett gondolatokat. Hogy kinek a száján keresztül tudtak végül megszökni és megnyugvást találni, halálra ítélve őt, akinek a tudatában megformálódtak. „Mi a miénk, ki van velünk… én ezt mind tudom, harcos vagyok, a feladatom, hogy megvédjem. De nem lehet igazi harcos, aki nem tud túl álmodni a tengeren.”

A felelősségre vonó szavak nem azt mondták, szégyen álmodni, másképp fogalmaztak, de ellentétté tették a hazát, a hűséget, a becsületet és egy új gondolatot. A kettő nem létezhet együtt… ketté kell szelni a hegyet, és meghúzni azt a kontúrt, mert nem lehet elmosódott a határ. Nem lehet szép, rabul ejtő a lázálom és nem lehet csak egy gondolattal kevésbé szép, ami van. És aki ezt nem látja, bűnös, mert fejre állítja a világot.

És meghalni tudta, annyit jelent, mint megállni azon a makacsul létező határon és azt mondani: „Félreértettetek. Bűnös vagyok, mert nem tudtam úgy elmondani mindent, hogy más is lássa, amit én. Hiába volt több nyelvem, olyan is, amit látsz, olyan is, amit hallasz, nem volt elég szavam, és adósotok lettem, mert nem beszéltem jól, mert hagytam, elhiggyétek, eltörölném a hegy számotokra szebbik felét, mikor csak azt akartam, hogy egész legyen.”

Tudom, hogy árnyak
Várnak, de ahol árny van
Színek is lesznek.

Leírja az utolsó vonást, a nap pedig megérinti a papír szélét. Indulni kell. Végigfuttatja az ujját a határon, ahol a napfényt eltakarja a terasz faoszlopának árnyéka. Az ujjai elengedik az ecsetet, és ráfonódnak a rövid kardra. Ahogy feláll, a lábába visszatér a vér, egy pillanatra meg is bicsaklik a bokája, ahogy ráhelyezi a súlyt. Még egyszer eszébe villan a kikötő forgataga, és a festmény, a hegyek…

Mondd, ha egyetlen
Nappal később indulnék,
Mennem kéne még?

     

Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!    *****    Szélessávú Honlap Debreceni ingatlanok, még több elérhetõ telefonos egyeztetés után www.simonyiingatlan.gportal.hu    *****    Támogasd adománygyûjtéseinket! Ajánld fel szervezetünknek az adód 1%-kot! Hogyan segíthetsz? Nézd meg a portálon.    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Szia! Ismered az mta nevezetû játékot? Biztos unod a folyamatos external módos gazdagrp szervereket. Nálunk a helyed!    *****    Blogom, Új olvasóit keresi. Ha Szereted a a mangákat, filmajánlót, verseket és még sorolohatnám. Akkor itt a helyed.    *****    Költöztetés bútorszállítás    *****    Mysteries of the Night ~ Az éjszaka misztériumai csak arra várnak, hogy felfedezd õket. ~ mysteriesofthenight.hu    *****    Nedves levegõ? Fõzéskor nehéz a levegõ? -- 5 kérdés a páraelszívókról -- FAVI páraelszívók    *****    Párásodik a lakás? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Konyhai páraelszívók kicsit másképp, mint mások - FAVI    *****    Részletes 20-25 oldalas személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,ha érdekel, kattints és nézz körül nálam!!!    *****    A Hundredmoors célja az, hogy hiánycikknek számító LGBTQ+ témákkal színesítse a magyar blogszférát.    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon,nagyon sok,asztrológiai, ezoterikus anyag valamint szoftverek találhatóak,mind Neked!    *****    A horoszkóp fontos információk összessége,rendeld meg most és 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp lesz az ajándékod!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos,hogy belenézz,ha most rendeled meg,ajándékod + 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról