Sci-fi könyvek, filmek, novellák
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Főmenü
     
Könyvek
     
Filmek
     
Linkek

Fantázia Birodalma FRPG

KataraFanSite

Be3n Thinking

     
Saját művek
Saját művek : Brutus és Cassius március előtt

Brutus és Cassius március előtt

ValentineWiggin  2020.04.08. 09:38

Szatíra egy sötét királyságról, ahol már csak egyetlen újságot kapni a boltokban, mindenki egyszínű szürkében jár, és a felnőttek haja néhol olyan göndör és fehér, mint a birka szőre... valamint két fiúról és a tavasz gondolatáról.


A tél végén még vadul fújtak a szelek, nem akart előbújni a nap. Hótakaró nem volt, nem fedte el a gondokat, nem nyújtott enyhülést szépségével az az ezüstösen szikrázó fehérség, csak a formátlan, metsző fagy maradt, ami bebújt a vastag kabátokba, megdermesztette a zsebre dugott kezek ujjait, megmerevítette a lábakat a magasszárú, jól bélelt csizmákban és bakancsokban. A felhőtakaró olyan összefüggően takarta el az eget, és rajta a meleg, arany fényű napot, mintha nem is létezne igazán, csupán az a nyomasztó, szürke plafon volna, ami alatt, mint egy sötét burokban, egy gonosz játékban vergődik a világ. A beton, az egyhangú emeletesházak szürkesége egybeolvadt vele, és néha tényleg el lehetett hinni, a város, talán egész ország elsüllyedt a föld mélyére, és csupán illúzió, hogy át lehet lépni a határokat, valójában mindenhol falba ütközne az ember.

Egy ilyen szürke, egyenruhás nap delén a Bölcsészkar campusa előtt két fiú lépett ki az árkádok alól. Egyikük kezében gőzölgő, hosszú kávé olcsó műanyag pohárban, két szalvétával próbálta védeni a kezét, hogy egyáltalán meg tudja fogni. A nyakában hosszú, fekete, kötött sál, a kabátja kicsit vékony… fogvacogása, és a tény, hogy az egész teste áthűlt, éles kontrasztott jelentett azzal, mennyire átforrósodtak az ujjai a kávéspohártól. Szinte automatikusan hátrapillantott, ahogy lelépkedett a két lapos lépcsőfokon, és megakadt a szeme a kapu feletti feliraton. „Ember, bízva bízzál.” Valamikor az elmúlt három évben írták fel, és a fiú mindig próbálta megérteni, mi köze az egésznek a bölcsészkarhoz. Csak az egyik évfolyamtársnője értelmezte egyszer, az a kerek szemüveges, roppant okoskodó tekintetű lány, akit legutóbb a Nietzsche összessel a kezében látott. Véleménye szerint azt jelentette, fogadd el a sorsod, teljesen mindegy mi. Törődj bele. Arra nem emlékezett, kitől, vagy miből idézték (noha alighanem ez volt a kulcs a rejtvény megfejtéséhez, hogy mégis mit keres egyáltalán a kapu felett), de hamarosan egyfajta bennfentes vicc lett belőle. Törődj bele, úgyis megbuksz, ha a tanár meg akar buktatni. Azonban a humor és az értetlenkedés dacára volt valami igazán nyugtalanító a feliratban, amiért a sálas fiú mindig hátrafordult, mintha a vésett betűk gonoszul követnék a mozdulatait.

Mellette sétáló társa sokkal magabiztosabban lépdelt le azon a három fokon, annak ellenére, hogy a kezében újságot tartott, és látszólag egyáltalán nem nézett a lába elé. Alighanem volt már rutinja abban, hogy egyszerre olvasson és sétáljon. Az újság, amit a kezében tartott, az egyetlen napilap, amit kapni lehetett. Csak ezt árulták az összes bódénál, de legalább annyi jó volt a dologban, hogy olcsón hozzájuthattak. Egy kissé szűkölködő kollégista is megengedhette magának. A betűk az összes oldalon nagyok és talpasok, a lapok pedig szürkék, mint minden más. A címlapon nagy kép, mindig ugyanarról az alakról. Nagydarab figura volt, dupla tokával, a fején aranykorona, csillogó ékkövekkel, a vállán palást, csupán integető karján látszott az ékszerek alatt viselt öltöny. Az nem színes, nem ragyogó, hanem mindig az országgal egyszínű, lehangoló hamuszürke. Az alak tekintete mindig zord, és kissé mániákus is volt, amit még nyugtalanítóbbá tett az arcán ülő rezzenéstelen médiamosoly.

A két sétáló bölcsészhallgatónak akadtak kisebb nagyobb vitái, de abban mindig egyetértettek, hogy akárhányszor fotózták le, és akármilyen szögből, a király a címlapon nem lett szimpatikusabb. Egy idő után a fiú diszkréten letépte az első oldalt, és bevágta egy kukába, miután megvette az újságot.

-Most akkor nem beszélsz velem, ugye? – nézett fel a kávéjából a sálas, mire a társa, aki vagy egy fél fejjel magasabb volt nála, széles vállú, és az ő sima arcával ellentétben enyhén bajszos.

- Nem hiszem el, hogy pályázol – sziszegte. – Tudom, hogy a szüleid királypártiak, de benned azért lehetne egy kis büszkeség.

- Nem ilyen egyszerű. Apa szerint jó lehetőség, hogy „nevet szerezzek magamnak”. Anyám pedig azzal is egyetértene, ha ő azt állítaná, hogy a Föld lapos.

- Tudod mit gondolok? – a magas fiú olyan hévvel csukta össze az újság lapjait, hogy az egyiket sikerült is eltépnie. Végül alighanem arra jutott, nem is bánja, mert ökölbe szorította a kezét, ezzel véglegesen összegyűrve az egészet. – Azt, hogy fogalmam sincs, miért vagy egyáltalán a barátom. Nagyobb agyad van, mint a szüleidnek együtt véve, de egy gyáva féreggé alacsonyodsz, ha a gondolataidról van szó.

A sálas fiú belekortyolt a kávéjába, tekintete végigfutott a campusudvaron, ami szinte teljesen üres volt, csak a varjak csipegettek valamit a foltokban elfagyott pázsiton és az árkádok alatt támaszkodott neki az egyik oszlopnak egy fagylaltzöld kabátos, rövidhajú lány, aki morcosan nézett szembe az oszlopokra ragasztott hirdetésekkel. Aztán a fiú fújt egyet az italán, belekortyolt (hiába a hideg szél, még mindig sikerült megégetnie a nyelvét), és felpillantott a barátjára.

- Mondtam, hogy bonyolult. Ne ítélj afelett, akit nem értesz.

A magas hallgató arcán megrándult egy izom, sőt, kivehetővé vált a haléntékán lassan lüktetni kezdő zöldes ér. A dühe erősített volna jelenlétét, a válla még szélesebbnek hatott, de egyben furcsán esetlenné változtatta… mintha hirtelen képtelen lenne kontrollálni nem csak a szavait, de a mozdulatait is. A sálas kissé behúzta a nyakát, kortyolt még egyet, de csak azért, hogy a következő pillanatban felszökjön az orrába a forró kávé, beborítsa, és megégesse a fél arcát, ahogy a barátja egyszerűen kiverte a kezéből, és megragadta a kabátja gallérját.

- Te pedig ne intsd csendre azt, aki több pofont kapott, mint te valaha fogsz, a magad gyáva lépéseivel.

A fiú prüszkölt, és ahogy a kávé a fagyos szélben pillanatok alatt kihűlt, és hideggé, nedvessé, ragacsossá tette a sálját, nem is igazán volt ereje reagálni, vagy magyarázkodni. Tudta, hogy a társa félreértette. De ez nem számított újdonságnak, kettejük közül mindig ő volt a bátor, a nagyhangú, és volt elég jelenléte, hogy maga köré gyűjtse az embereket. Az apja börtönbe került, még néhány éve. Három hónap után hunyt el, és természetesen arról nem jött hír, mi is végzett vele. A börtönben gyorsan terjednek a betegségek, mindenki ezt mondogatta. Kevés az orvos, egy erős tüdőgyulladás, és az embernek máris vége. Maguk között meggyászolták, de szégyellte magát a család, mert már annak is örültek, hogy a fiú maga nem került bajba, és folytathatta az egyetemet… az már más kérdés volt, hogy az anyja egyedül nehezen támogatta. Ezért dolgoznia kellett, leginkább alkalmi munkákat vállalt eladóként, hogy be tudjon járni az órákra, és határozottan büszkévé tette a tudat, hogy mindig félre tud rakni egy kevéske pénzt, amiből megveheti a legfrissebb napilapot.

Ahogy pedig elviharzott, a sálas fiú kávéban úszva, megszégyenülten állt a campus előtt, és nézett utána. Az ő szülei tényleg királypártiak voltak, felső középosztálybeli, rendes emberek, bár nem éppen az eszükről híresek. Az anyja is, az apja is teljesen megőszült már, fehér hajuk göndör, és úgy simult a fejbőrükre kis csigákban, mint a birka szőre. Ez a furcsa külső ismertetőjegy az egész családot jellemezte, a fiú nem tudta, ő hogy is tett szert szögegyenes, fekete fürtjeire, amelyek mindig kezelhetetlenül és eltávolíthatatlanul a szemébe lógtak. Azzal is kilógott a családból, amikor Bölcsészkarra ment. Az apja tombolt, a fia bár kis kora óta írt, de az mégsem „igazi” munka. „Legalább egy szakmája lenne. Aztán felőlem mindegy, mit firkálgat.”

Amikor kikerült az a pályázat, dicsőítő beszéd, vers, dal írása, jó pénzért, és adott esetben a továbbiakban folyamatos támogatásért a tanulmányokban, természetesen a teljes család egyöntetűen úgy vélte, kiváló lehetőség. Az apja szeme úgy csillogott, mint birkáé a vágóhídon, mikor még fogalma sincs, hogy mindjárt a szeme közé repítik a szöget. A fiú pedig bólintott. Jó. Csinálom, tényleg jól jönne az a pénz. Pár hétig elszántan szuggerálta a címlap képét, még a barátját is megkérte, kivételesen ne dobja el, mert ő esküszik, talál valami szimpatikusat a tokás-koronás alakban, és megírja, ha belegebed is. De a kövér fickó a csillogó ékszerekkel még mindig nem tűnt kellemes személyiségnek.

És miközben ott állt, topogva, ragadva, nem mondta ki, hogy napokkal ezelőtt feladta a reményt, hogy valaha annak tűnik majd.

***

Két nappal az ominózus eset után szervezték a megmozdulást a vár előtt. A vár jelentette a világ, de legalábbis az ország közepét, olyasmi volt, mint egy hatalmas fekete lyuk. Csak… valahogy két irányban működött: be is nyelte az összes információt, majd kiokádott helyette szabályokat, rendeleteket, szankciókat, ellenőrzés és véleménynyilvánítás lehetősége nélkül. Éppen ezért számított annyira különlegesnek, hogy még tavasz előtt, mintha a tél utolsó szeleivel valami halvány remény is érkezett volna, megszervezték azt a tüntetést. Csak a fővárosból gyűltek rá támogatók, de meglepő módon a nyilvánosságot elkerülve, a csend hatalmát kihasználva, sok réteget elért, azokat, akiknek nem volt veszteni valója, és ennyi idő után még azokat is, akiknek egyfajta furcsa kalandvágyát elégítette ki a dolog. Persze, a kettő együtt még mindig kevésnek számított azok mellett, akik inkább bereteszelték az ajtót és lehúzták a redőnyöket, mikor tudomást szereztek róla. Nagynak ígérkezett a káosz, de megállítani, megfékezni a terveket már nem lehetett. Mintha a társadalom nyirokereiben feléledtek volna a gondolatokat védelmező falósejtek, és agresszíven elűztek volna a reménytől mindenkit, aki ártani akart neki. Néhányan színes szalagot tűztek a ruhájukra, mintegy lázadva a szürkeség ellen, és a magasabb fiú közéjük tartozott. A kollégiumból indult reggel, a vállán az általában könyvektől nehéz, most viszont szokatlanul, kellemesen könnyű táskával, és folyamatosan dörzsölgette a kézfejét, hogy ne bénítsa le a hideg. Csak két saroknyit ment utána tervezett felszállni egy buszra, ám a megálló előtt, az egyik szögletes, olvashatatlan, fekete graffitivel szennyezett ház falának dőlve ott állt a barátja.

Most nem volt a nyakában a hosszú, fekete sál, a magas fiú biztosra vette, hogy otthon a szárítón lóg még a kávéval történt incidens után. Csupasz nyakát így most tökéletesen érte a hideg szél, de egyébként pontosan úgy nézett ki, mint mindig, a szemébe hulló, szögegyenes fürtökkel.

- Csak nem csatlakozni akarsz? – a magas fiú egyértelműen ironizált, a társa azonban csak leeresztette a hátáról a hátizsákját, és átnyújtott két szendvicset.

- Nem mehetek a belvárosba, amíg tart.

- Gyáva vagy. Megint – nem érkezett reakció.

- Ha nem verik szét a tömeget az első órákban, elhúzódhat. Vedd el! – nyújtotta át a szendvicseket, mire a magas fiú felvonta a szemöldökét. – Vedd már el, lefagy a kezem! – ismételte kissé morogva a barátja, mire végre a zsemlékért nyúlt, és kinyitva az eddig üdítően lapos táskát, belesüllyesztette őket. Érezte viszont, hogy itt nincs vége, így kérdőn pillantott a másikra, aki rövid habozás után belenyúlt vékony kabátja mély zsebébe is, és kihúzott egy lezárt borítékot. – Ez a pályázatom. Szeretném, ha elolvasnád.

A magas fiú erre felfortyant. Hogy képzelte? Hogy, és mit gondolt? Úgy pillantott a borítékra, mintha valami fertőző betegséget terjesztene, amitől gennyes kellések nőnek az ember testén.

- Muszáj elszúrnod a napomat?

- Olvasd el, jó? – a fekete hajú fiú hangja teljesen nyugodt maradt, és továbbra is nyújtotta a borítékot.

- Nyolc éve van királyság – pillantott rá sokatmondóan a barátja. - Én soha nem jutottam el ilyen tüntetésekre, csak a következményeit tapasztaltam a bőrömön. Most végre kimegyek. Egyre, egyetlen egyre, és csak remélni merem, hogy minden rendben lesz, és talán még látok tömeget máskor is. Te pedig egy dicsőítő vackot nyomsz a kezembe, amit a király talpnyalói által kiírt pályázatra írtál.

- Olvasd el! – a fiú még csak ki sem pirult, fel sem emelte a hangját. Csak ismételte. Végül magasabb társa kikapta a kezéből a borítékot, és a táskájába süllyesztette.

- Ha lesz időm. – vetette oda a válla felett, mielőtt ismét átvetette a nyakán a szíjat és egy fokkal nehézkesebb léptekkel, mint ahogy érkezett, tovább haladt a buszmegálló felé.

A kisebb termetű fiú leguggolt a lábánál heverő hátizsákhoz, ami az egyoldalú beszélgetés közben, mintha részeg volna, úgy dőlt el a betonon, és a legkisebb zsebéből előszedte a valami csoda módján egészen kicsire összehajtogatott, hosszú, fekete sálat, majd a nyaka köré tekerte, úgy, hogy még az orrát is eltakarta, majd elhaladt a házsorok között.

***

Kettőt lőttek a tömegbe aznap. Az egyik lövedék súrolta egy idős asszony karját, a rémületen kívül – ami kétség nem fért hozzá, hogy vele marad egész hátralévő életében – nem történt baja. Egy huszonéves fiút viszont súlyosan meglőttek… nem ért létfontosságú szervet, de erősen vérzett, és nem tudtak mit kezdeni vele. Üvöltött is, sírt is, aztán elvesztette az eszméletét, végül kijött a mentő és elvitte… nem lehetett tudni, meghalt, vagy túlélte, de ha megmenekült, nem iparkadott hallatni a hangját. A hatás mindenesetre tökéletesnek bizonyult, a tömeg hamar eltűnt, szétszéledt, megrémült, feloldódott a levegőben, mint a kámfor illata, és a kis színes szalagok a ruhákról belevesztek a város szürkeségébe. Az az egyetlen újság, amit mindenhol árultak, természetesen nem érezte szükségét, hogy tudósítson az esetről, a meglőtt fiatal nevét is úgy nyelte el a homály, ahogy a vérét felmosták a betonról.

A magas fiú így csak este ette meg azt a két szendvicset, egy kollégiumi szobába zárkózva, és akkor akadt kezébe a boríték. Először felbontatlanul szét akarta tépni, és sértetten, válogatott szidalmakkal illette a barátját, de a kísértés, hogy belenézzen, túl erősnek bizonyult. Azzal tisztában volt, hogy a fiú tehetséges. Az esze is, az érzékenysége is megvolt, hogy jól írjon, és különösen értett ahhoz, hogy úgy beszéljen a csúnyáról, mintha szép lenne, hogy úgy fesse le a sötétséget, mintha fény lenne. Ez a kis trükk tette egyszerre groteszkké és megbűvölővé a műveit. Hagyta, hogy az olvasó elhiggye, a rémálom is álom a maga módján, és a fekete mágia is mágia. A magas fiú végül a körmével tépte fel a borítékot, megküzdve a ragasztással, és kihúzta belőle a lapokat, amikre írógéppel ütötték rá a szavakat. Szinte hallani vélte az ósdi eszköz billentyűinek kattogását, miközben a tekintete betűről betűre haladt végig a sorokon, a szavak trükkjein és képein. Aztán lerakta a lapokat az asztalra, és kinézett az ablakon, ahol a szürkéből lassan feketébe forduló utcákon felkapcsolódtak a lámpák, sárgás fényük furcsa melegséggel égett a fagyban, és egyenesen nőttek az ég felé, mint a büszke ember gerince. A fiú tudta, hogy csak akkor látja majd újra a barátját, ha kivilágosodik az utca. A szürkében az ő feketéje a vékony kabáttal és a hosszú sállal furcsa lázadás volt. Egyszerre olvadt be, és vált mindennek a részévé, és egyszerre emelkedett ki. A fekete utcákon ő is megrekedne. Soha nem lépne ki az ajtón. A magas fiú nem volt benne biztos, miért érti ezt hirtelen ennyire.

Hétfő reggel, a campus előtt találkoztak, a sálas fiú az árkádok alatt kortyolgatta azt a szokásos, tűzforró kávét a szokásos műanyagpohárból. Az orrából kifújt levegő párája elegyedett az ital halovány gőzével, miközben felpillantott.

- Elolvastad? – kérdezte. A magas fiú bólintott, mire a sálas arcán átsuhant egy mosoly.

- Ezt komolyan beküldöd? – a fiú hümmögve bólintott. – Te meg vagy huzatva.

- Kérlek – vonta meg a vállát a sálas. – Annyiszor mondtad rám, hogy gyáva vagyok. Igazad van. Az vagyok, még a saját apámnak sem mondom a szemébe, hogy téved, a saját anyámat sem kérem, hogy mondjon ellent neki. De gyűlölöm. És rájöttem, hogy elkezdtem kicsit tartani a tükröktől. Csak nem merek beléjük nézni, mert attól tartok, hogy valami szörnyűt fogok bennük látni.

- Nem fogják érteni.

- Ez a lényeg – a szemébe hulló, fekete fürtök alatt a fiú tekintete furcsán csillogóvá vált. – Az ember annyiszor olyan, mint a kutya. Nem érti meg a szöveget, csak a hangsúlyt, amivel mondják. Mi lett volna, ha az a kisgyerek nem kiált fel, hogy meztelen a király, hanem mindezt úgy mondja, mintha ő is éljenezné? Milyen csoda, hogy meztelen a király. Milyen lenyűgöző, milyen zseniális! Ha csak páran felfogják a tömegből, és érzékelik a helyzet komikumát, a király észre se vette volna, hogy közröhej tárgya lett. Nem a királynak írtam. Nem is azoknak, akik a talpát nyalják. A szüleimnek meg sem mutattam, kiábrándító lenne tudni, hogy azt hiszik, minden szavát komolyan gondoltam.

- Akkor mi ez az egész?

- Ez azoknak szól, akik megértik, hogy meztelen a király. Az okos bátraknak és gyáváknak.

A műanyagpohár kiürült, és a fiú kidobta az egyik szemetesbe. A barátja előhalászott egy napilapot, és letépte az első oldalát, összegyűrte, és utána hajította, majd mindketten, szinte szinkronban lépve a termetbeli különbségeik dacára, kisétáltak az árkádok alól. A sötéthajú fiú, szokásához híven hátranézett, és a betűkre tekintve, elhúzta az arca elől a fekete sálat, félrebillentette a fejét, és elolvasta párszor a szöveget.

- Ez hibás. A napokban megtaláltam az eredeti idézetet. A nagykönyvtárban volt egy példánya a drámának, amiből van, ősrégi, de van benne valami megragadó.

A magas fiú is hátrafordult, a tekintetét elvezette a napilapról, és ő is megtalálta a feliratot a kapu felett, felidézte az értelmezést a Nietzsche összest minden órájára hurcoló lánytól…

- Mi az eredeti?

- „Ember, küzdj, és bízva bízzál.” Nem a beletörődésről szól.

- Akkor, szerinted miről? – egy pillanatra a magas fiú elvigyorodott, felidézve azt a jó öreg egyetemi viccet a bukással és a tanárokkal, egy pillanatig még el is hitte, hogy a barátja valami ahhoz kapcsolódó megjegyzést tesz majd… de a fiú végül furcsán felfelé nézett, arra a szigorú, szürke, plafonszerű égre, és halkan megszólalt.

- Szerintem arról, hogy nagyon, nagyon, nagyon közel lehet a március.

 

     

Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!    *****    Szélessávú Honlap Debreceni ingatlanok, még több elérhetõ telefonos egyeztetés után www.simonyiingatlan.gportal.hu    *****    Támogasd adománygyûjtéseinket! Ajánld fel szervezetünknek az adód 1%-kot! Hogyan segíthetsz? Nézd meg a portálon.    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Szia! Ismered az mta nevezetû játékot? Biztos unod a folyamatos external módos gazdagrp szervereket. Nálunk a helyed!    *****    Blogom, Új olvasóit keresi. Ha Szereted a a mangákat, filmajánlót, verseket és még sorolohatnám. Akkor itt a helyed.    *****    Költöztetés bútorszállítás    *****    Mysteries of the Night ~ Az éjszaka misztériumai csak arra várnak, hogy felfedezd õket. ~ mysteriesofthenight.hu    *****    Nedves levegõ? Fõzéskor nehéz a levegõ? -- 5 kérdés a páraelszívókról -- FAVI páraelszívók    *****    Párásodik a lakás? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Konyhai páraelszívók kicsit másképp, mint mások - FAVI    *****    Részletes 20-25 oldalas személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,ha érdekel, kattints és nézz körül nálam!!!    *****    A Hundredmoors célja az, hogy hiánycikknek számító LGBTQ+ témákkal színesítse a magyar blogszférát.    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon,nagyon sok,asztrológiai, ezoterikus anyag valamint szoftverek találhatóak,mind Neked!    *****    A horoszkóp fontos információk összessége,rendeld meg most és 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp lesz az ajándékod!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos,hogy belenézz,ha most rendeled meg,ajándékod + 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról